Bruno Hauptmann | Amandus Hockmuth | N E, a gyilkosok enciklopédiája

Amandus Hockmuth vallomása

AMANDUS HOCHMUTH tanúként esküt tett az állam nevében.

Wilentz úr közvetlen vizsgálata:

K. Mr. Hochmuth, hány éves, uram?

A. Nyolcvanhetedik évemben járok.

K. És mióta vagy Hunterdon megye lakosa?

A. Körülbelül tíz – nos, úgy tíz év.

K. A porosz hadseregben szolgált

A. Igen Uram.

K. 1932. március 1-jén hol lakott?

A. Az általuk Mercer megyei autópálya és a Mr. Lindbergh házához vezető út sarka.

K. És kint voltál aznap?

A. Igen Uram.

K. Mesélje el nekünk aznap reggeli tapasztalatait.

A. Nos, láttam egy autót jönni a kanyarban, elég jó sebességgel, és arra számítottam, hogy az árokba fordul. És mivel az autó körülbelül 25 éves volt – 25 lábnyira kell ítélnem tőlem, az ott lévő férfi így nézett ki az ablakon.

K. Úgy érted, ki a kocsi ablakán?

A. Igen, és úgy nézett rám, mintha szellemet látna.

K. Melyik napszakban volt ez?

A. Délután volt.

K. És az a férfi, akit láttál, aki úgy nézett rád, ahogy mondod, ebben a szobában van?

A. Igen.

K. Hol van?

A. Az ott lévő katona mellett (ujjával mutat).

(Ekkor a tárgyalóteremben kialudtak a lámpák.)

Wilentz úr: Van valami oka a lámpák eloltásának?

K. Nos, mindenesetre lelépne, és megmutatná nekünk?

(A tanú lejött a lelátóról, és előrement abba az irányba, ahol a vádlott Hauptmann ült.)

Wilentz úr: Kérem, tegye a kezét a vállára?

A tanú: Pont ott (kezével megérinti a vádlottat).

Wilentz úr: Felvehetjük a lemezre a „Bruno Richard Hauptmannt”?

K. Egy perce beszélt nekünk a sarkon közeledő autóról. Megérkezett a sarkon?

A. Nem is jöhetett volna másképp, csak Hopewell.

Mr. Reilly: Megmozdulok, hogy ezt töröljem.

Wilentz úr: Rendben van; beleegyezünk.

K. Milyen úton jött, uram?

A. Nem jöhet másképp.

K. Tudom, de el kell mondanod, hogy milyen úton jött, és nem azt, hogy hogyan nem jöhet.

A. Mercer megyei autópálya.

K. Mercer County Highway, és az irányból – melyik város volt a legközelebbi város?

A. Hopewell.

K. És amikor bekanyarodott a sávba, továbbment vagy megállt?

A. Megállt, ahogy az árokba került.

K. Az árokba került?

A. Még nem; de ott megállt, és odahúzta magához a létrát.

K. Azt mondod, megállt, amikor a kanyarban az árokba került?

A. Az árokba.

K. Mennyi ideig tartott – egyáltalán megállt az autó bármilyen időre?

A. Nos, azt kell mondanom, hogy körülbelül negyed perc, vagy valami ilyesmi.

K. Igen Uram. Most mondtál valamit a létráról: Volt létra a kocsiban?

A. Láttam valamit, a létrát benne.

A bíróság: Kíváncsi vagyok, hogy a jogvédő fontosnak tartja-e újra felkapcsolni ezeket a lámpákat, vajon újra fel lehet-e kapcsolni.

Hann udvari kijáró: Elküldtem az elektromos lámpát.

K. Nos, ki lakik itt ebben a sarokban, amiről itt beszélsz, Hopewellben?

A. A lányom és a vejem.

K. Köszönöm. Ó. Emlékszel az autó színére?

A. Igen. Egy piszkos zöld.

Reilly úr keresztkérdése.

K. Mikor mondtad el először ezt a történetet valakinek?

A. Soha senkinek nem beszélt róla.

K. Mielőtt tanúi állást foglaltál, egy léleknek sem beszéltél arról, miről fogsz ma tanúskodni, igaz?

A. Az igaz.

K. Megadod az esküddel, hogy ez helyes?

A. Én biztosan.

K. Ott állt tegnap az ajtónál, ennek a tárgyalóteremnek a bal oldali ajtajában?

A. Igen.

K. Déli szünetben, negyed kettőkor, egy állami katonával?

A. Igen.

K. És nem az Állami Katona vitte a bal oldali ajtóhoz, és nem mutatta oda Bruno Richard Hauptmannt, amint az ülésén ült?

A. Nem uram.

K. Mit hoztak neked tegnap negyed kettőkor ahhoz az ajtóhoz?

A. nem hiszem –

K. Nézz rám kérlek. Minek vittek oda ahhoz az ajtóhoz?

A. Ó, elmentem wc-re.

K. Nem, lehoztak téged...

Wilentz úr: Csak egy perc. Kifogásolom a „nem”-et és a tanú borzosítását. Nem kell kiabálni vele.

Mr. Reilly: Nem szidalmazom a tanút.

A bíróság: Igen, a tanúnak meg kell engedni, hogy válaszoljon,

K. A WC abban a szobában a szoba hátsó részében van: ugye tudod?

A. Igen.

K. A WC sehol sincs ennek az ajtónak, ugye?

A. Nem értem mire célzol.

K. Erre célzok: Emlékszel arra, hogy tegnap lehozta a lépcsőn egy állami katona? Emlékszel arra, hogy ebbe az ajtóba vitték, és a tárgyalóterembe néztek?

A. Igen.

K. Emlékszel Bruno Richard Hauptmannra, aki itt ült az Állami Katonákkal?

A. Igen.

K. Emlékszel arra, hogy a katona tegnap Hauptmannt mutatta neked?

A. Nem uram.

K. Minek hoztak az ajtóhoz?

A. Nem tudom.

K. Nem tudod?

A. Nem emlékszem – kimentem –, egyszer kivitt a tiszt a vécére.

K. Hát persze, a WC nincs abban az ajtóban.

A. Tudom.

Wilentz úr: Nem látom értelmét annak, hogy a tanút ezzel kapcsolatban felháborítsam, ha az ügyvéd tudja, hogy ott van.

Mr. Reilly: Nem bántalmazom a tanút, és nem fogok megvádolni a tanú borzosításával.

A bíróság: Nem, nem értem, hogy itt borzalom van. Érdeklődni kell, hogy hol van a WC. Szerintem ez helyénvaló.

K. Tegnap egész nap itt voltál. Ez helyes?

A. Igen.

K. Igaz, uram?

A. Igen Uram.

K. És téged a nagyzsűri termében tartottak fenn?

A. Itt voltam.

K. A tárgyalóteremben?

A. Igen. Ott a háta mögött a kék ruhás hölgy.

K. Egész reggel?

A. Igen.

K. Tegnap volt az első nap, amikor a bíróságon voltál?

A. Igen.

K. mi volt a te dolgod? Gondolom most nyugdíjas vagy?

A. Igen. Az elmúlt öt évben különleges voltam a Loew's Theatre-ben a 116. utcában.

K. Különleges tiszt?

A. Igen.

K. Előtte mit csináltál?

A. Egy New York-i bankban dolgoztam.

K. Nos, ez a különleges tiszti biznisz – alkalmaztad valamelyik nyomozóügynökségnél?

A. Dehogy.

K. Különleges tisztként volt jelvénye?

A. nem vettem el.

K. Volt jelvényed?

A. nem akartam.

K. Nem kérdeztem, hogy akarod-e, vagy elvetted-e. megvolt?

A. Dehogy.

K. Hol voltál fent a galériában rendet tartani?

A. Erkélyek.

K. Erkély. És mi volt a dolgod, mielőtt bementél a bankba?

A. 1876-ban léptem be a bankba.

K. Mit csináltál abban a bankban?

A. Engem portásnak hívtak.

K. Elég rossz az egészséged, nem?

A. Nem úgy tűnik. Nagyon sok reumás vagyok.

K. Volt valaha agyvérzésed?

A. Dehogy.

K. Közellátó vagy távollátó?

A. A szemeim rendben vannak.

K. Nem ezt kérdeztem, uram. Ön szemüveget visel.

Wilentz úr: Ő válaszolt rá. Megkérdezte, hogy közel-e vagy nem távollátó-e.

A bíróság: Azt mondja, hogy a szeme rendben van.

K. Miért hordod szemüveget, hogy jobban láss?

A. Távolról igen. Olvasásra szemüveg nélkül olvasok.

[Úr. Reilly az udvar, a sövény, a tornác és a ház elrendezését folytatja, amikor találkozott a piszkoszöld autóval. Ezután szembesül Hochmuth úrral, aki ragaszkodik ahhoz a történetéhez, hogy ezt megelőzően „senkinek sem beszélt” erről a véletlen találkozásról. Ezután Mr. Reilly emlékezteti a tanút, és megkapja a beleegyezését, hogy egy hónappal a tárgyalás előtt Hochmuth urat két katona bevitte a börtönbe, és látta a vádlottat egy cellában.]

Wilentz úr újbóli közvetlen vizsgálata:

[A tanú, a The Court és az ügyvédek zavaros eszmecserét folytatnak arról, hogy Mr. Hochmuth valóban megbeszélte-e az esetet valamelyik katonával, vagy csak általános beszélgetésekre válaszolt. Mr. Reilly kifogásolja Mr. Wilentz kérdéseinek minden lehetséges változatát. Wilentz úr pihen a Re-Directben.]

Reilly úr ismételt vizsgája:

K. Ki adta neked a Hauptmann nevet?

A. Láttam a nevet az újságban.

K. Jól gondolom, hogy láttad Hauptmann képét az újságban? Ez helyes?

A. Amikor megjelent az első papír. Letartóztatása után.

K. Milyen régen volt?

A. Ó, nem emlékszem.

K. Nem emlékszel arra a dátumra, ugye?

A. Dehogy.

K. Emlékszel, amikor másodszor láttad a képét, melyik dátum?

A. Ó, minden újságban.

K. Emlékszel arra a dátumra, amikor börtönben voltál?

A. Biztosan így kellett lennie – nem, nem egészen.

K. Börtönben voltál az elmúlt pár hónapban?

A. Igen, azt hiszem, az volt.

K. Szerinted az volt?

A. Körülbelül egy hónapja, vagy valami hasonló.

K. A hét melyik napján voltál börtönben?

A. Szerintem vasárnap volt.

K. nem biztos benne?

A. Dehogy.

K. Nem vagy biztos a dátumban?

A. Dehogy.

K. És ez csak egy hónapja történt, igaz?

A. Nem hiszem, hogy még egy hónapja van.

K. igaz?

A. Igen.

Mr. Reilly: Ez minden. Bíró úr, kaphatnánk öt percet, hogy kisugározzuk?...